top of page
rolunk.png

   A Banánturmix a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakos végzős hallgatóinak diplomaprojektje. Célunk egy kortárs képzőművészeti online rádióműsor létrehozása, mely igyekszik a művészeti színtér határain is túlnyúlni. Vállalásunk, hogy érdekes, általunk fontosnak-aktuálisnak vélt művészetelméleti kérdésekről, problémákról és kontextusokról közérthető és szórakoztató módon adjunk számot. Egy olyan művészetközvetítésre alkalmas médiumot akarunk létrehozni, amely fiataloktól fiataloknak szól; közvetlen hangvételű, de szakmai és kritikus. 

 

   A rádió médiuma a vírus helyzet által, az online térbe kényszerített kulturális szférában, egy könnyen kezelhető és létrehozható forma. Adásaink a Lahmacun online rádió felületén hallhatóak, pénteken 18 órakor. A rádióval kijelentjük, hogy nehéz körülmények között is lehet és kell kortárs művekről, művészekről és művészetről beszélni.

 

   Nevünket, a Banánturmixot egy, a csapat tagjai közötti, “belsős” poén adta, de hamar rájöttünk, ez a műsorunkhoz passzoló tökéletes név, hiszen a banán nemcsak a gasztronómiában, de a képzőművészetben is változatos összetevő. Számos műalkotás létezik, ahol a banáné a főszerep. A címünkhöz híven igyekszünk adásonként egy-egy ilyen alkotást bemutatni - egy jó turmixhoz híven: változatos alapanyagokból dolgozunk.  Műsorainkat a rádió médiumának adottságait kihasználva készítjük el: hallgatóinknak beszámolók, ajánlók, kortárs zenei betétek és interjúk vegyes keverékét nyújtjuk.

IMG_6730.JPG
acsapat.png
betti_1.jpg

BENCE BETTINA
A csapatban én végzem koordinálást  és rádióval való kapcsolattartást, illetve műsoron belül pedig a zene, social media és intermédia adások szerkesztésében veszek részt. 2020 áprilisában csatlakoztam a Lahmacun rádióhoz és innen jött a szuper kis ötlet a diplomaprojekthez is. Ennek kapcsán a későbbiekben szeretnék foglalkozni az online rádió kultúraközvetítő szerepével, amit a szakdolgozatomban is bővebben vizsgálok. Dolgoztam még foglalkozásokon (és remélhetőleg a vírus után továbbra is fogok) a Ludwig Múzeum múzeumpedagógia osztályán. Emellett a SKURC GROUP művészeti kollektíva tagja vagyok, a Papageno Képzőművészet Aktuál blogjára írok, valamint a REKULTURALIZMUS projekt kommunikációs feladataiban segítek. Számos különböző kiállítás-projektben és művészeti szervező tevékenységben kipróbáltam már magamat, remélem ezt folytathatom majd az egyetem után is.

CSELŐTEI BOGLÁRKA (BABUS)

A csapaton belül az én feladatom a honlap szerkesztése, fenntartása, illetve a "Design" és "Social Media" adásainkban is részt veszek mint szerkesztő. Jelenleg az elsődleges célom az egyetem elvégzése, de mivel eredetileg ötvös-ékszerész vagyok, a KET után mindenképpen szeretnék továbbra is az ékszereimmel foglalkozni - úgy érzem, ezen a területen vagyok a legmagabiztosabb. A brandemhez készülne egy webshop és egy ehhez tartozó blog, és valószínűleg jó pár kortárs design galériánál szerencsét próbálnék mint kiállító művész. Emellett szeretném elsajátítani a 3D modellezés összes csínját-bínját, valamint a nővérem művészeti karrierjét egyengetem majd mint képzőművészeti menedzser.

babus_1.jpg
sára_1.jpg

DOMONKOS SÁRA 

A csapatban én felelek a Banánturmix adások zenei intrójáért, betétjeiért, ehhez pedig a barátomtól kapom a technikai hátszelet. Emellett a design, zene és a gender témájú adásokban veszek részt szerkesztőként. Az egyetem mellett a Col:lab nevű kiadó-és rendezvényszervező csapat útjait egyengetem, elsősorban mint content creator koordinátor. Márciustól egy másik marketing csapatot is erősítek, mint marketing asszisztens, az egyetem elvégzése után viszont a webdesignban szeretnék komolyabban elmélyülni, ezért a terveim között szerepel egy két éves grafika/brand -és webdesigner képzés megpályázása. 

GEIGER RÓZA

Az egyetem előtt divat-és stílustervezést, majd női szabászatot tanultam, jelenleg a saját kis vállalkozásom építésével töltöm a legtöbb időmet a tanulmányok mellett - ahol süthető gyurma fülbevalókat és kisebb kerámia tárgyakat készítek.
A Banánturmixon belül a grafikákért vagyok felelős, valamint a Design és a Gender adásokban veszek részt szerkesztőként. 

A diploma megszerzése után megint kicsit új vizekre evezek majd, Sárához hasonlóan webdesign-t fogok tanulni.

Róza_1.jpg
zsófi_1.jpg

PETŐ ZSÓFIA

Az egyetem alatt több dologban is kipróbáltam magam, végül a kommunikáció területén landoltam. Egy évig szerkesztettem a tanszékünk Facebook-oldalát, 9 hónapig pedig egy kisebb online marketing cégnél dolgoztam (ahol Sárának adtam át a stafétát). A Banánturmixban én a Social media és az Intermédia adásokban veszek részt szerkesztőként, illetve én felelek a műsor közösségi médiás megjelenéséért.

Decemberben felvételt nyertem a párizsi Sciences Po egyetem “Kommunikáció, média és kreatív iparágak” szakára, így 2021 szeptemberétől itt folytatom a tanulmányaimat (és az életemet), jelen pillanatban így a lakáskeresés köti le az időm nagy részét a diploma mellett.

SÓTI MÁRTON

A csapaton belül szövegírással és lektorálással foglalkozom, illetve Gender és Intermédia témájú adásaink szerkesztésében veszek részt.

A Banánturmix előtt másfél évig, egyetem mellett a budapesti Knoll Galéria gyakornokaként  több projekten dolgoztam. Ezek közül a legmeghatározóbb a galéria harmincéves történetét bemutató, archív anyagokból felépített kiállításunk volt - szakdolgozati témám is ebből nőtt ki. Újabban a konceptuális és a Kelet-európai művészet, valamint a queer elmélet és a queer feminizmus foglalkoztat. Az egyetem utáni időszakot ezek feltérképezésére és személyes horizontom tágítására szeretném használni. Mindezt hogyan? Kiderül. Stay tuned!   

márton_1.jpg

Akik nélkül nem valósulhatott volna meg a projektünk: 

Lahmacun Rádió 

Témavezető: Szoboszlai János

Zene: Villanova Arnold 

Fotók: Cselőtei Zsófia Olga

És persze a csodás vendégeink!

 

Köszönjük a segítséget! 

A projektet a Magyar Képzőművészeti Egyetem támogatta. 

email.png
insta.png
facebook.png
logó.png
fooldal2.png
rolunk2.png
esemenynaptar2.png
blog.png
kapcsolat2.png
bottom of page